A farsang komoly dolog, és ha nem hiszitek, olvassatok internetes kommenteket. Ez utóbbiak ugyanis sokszor a kóboráramként bujkáló, csatornázatlan agresszió szikrái. A farsang pedig mint tabudöntögetés, szerepcsere, határsértés, fordított világ éppen azért van, hogy együtt, egymást védve, de önmagunkon könnyítve megcsapoljuk kicsit a dinamitos hordót.


 

A közösségi média eszerint folyamatos farsang is lehetne? Az álarcos tombolást tekintve igen, lehetne, egyebekben viszont egészen más. Például, abban, ami talán a legfontosabb, hogy a farsangnak a többitől elkülönült, szabott ideje van (konkrétan vízkereszttől hamvazószerdáig). A farsang zárójeles idő.

Ugyan mit tudunk kezdeni a január-februárral? Nézzük a csoffadó karácsonyfáinkat, ami már hamis, vagy belevágunk egy frissítő kúrába déli gyümölcsökkel és krumplival, ami még hamis? Ünnep után, tavasz előtt… Elkapjuk az influenzát, alszunk.

Most jöhetne a kötelező pengeváltás, hogy pogány vagy keresztény hagyományról beszélünk, de én ezt egy az egyben kihagynám, mert a farsang léttapasztalat. Bármilyen identitású ember léttapasztalata. A vége után és a kezdet előtt, a köztesben, amit nem akarunk, és nem tudunk megregulázni. Azt hiszem, egy kicsit a szilveszter éjszakába vittük át a farsang tartalmát. Ott a naptári senkiföldjén üti fel a fejét az őrület, hihetetlen módon egy tök komoly elnöki beszéd hagyományával megspékelve. De akkor is, legálabb veszünk trombitát, meg ilyenek! Na de egy éjszaka mire elég? Pompázó karácsonyfával ráadásul.

A farsang az évkör éjfele, ami a történetekben, figyeljünk, olyan trükkösen tágított pillanat, hogy a harmadik(!) kakaskukorékolásig tart. Ebben az intervallumban mernek színre lépni az ördögök, kísértetek, démonok, ebben az időben a természet is beengedi a varázst, és nem az állandó törvényei szerint működik. Ezt mindenki tudja, aki olvasott meséket, vagy javasasszony van a családjában. Hát mikor máskor lenne alkalom megsétáltatni lelkünk házi szörnyeit?

Nem hagyományőrző cikket írok, a mindenkori itt és mostról beszélek. A farsangra igény van, a zárójeles időre szükségünk van, ma legalább annyira, mint máskor. És éppen most, ünnep után, tavasz előtt. Jó lenne egy óriási karneválban felvenni azt az álarcot, és az egyéni sérelmeket, elfojtott vágyakat, viszkető rosszindulatot egy szereppé általánosított karikaturisztikus megfogalmazásban kikiabálni. Vagy kinevetni.

A farsangnak a téltemetés, meg a böjt előtti bulizás mellett mindig is része volt a groteszk, a gúny, a majdnem-bántó. De mindig álarc mögött. Kicsit olyan, mint az oltás, hogy a nagy betegséget ki lehet védeni ugyanannak a betegségnek legyengített, torzított másával. Mint az a hagyomány, amit afrikai törzsekről jegyeztek fel, hogy „évente kétszer-háromszor rituálisan viccelődnek egymással („a feleséged púpos”; „az egyetlen gazella, akit le sikerült vadásznod, sánta volt”, stb.), és csak abban az évben tört ki nyíltan az ellenségeskedés a két törzs között, amikor elfelejtettek eleget tenni a szertartásos konfliktus szigorú etikettjének.”

Az európai szokások is tele vannak az agresszió még pont elviselhető formáival, illetlenséggel, kiszámítható kiszámíthatatlannal. Az asszonyok férfi módra lerészegedhetnek, szigorúan férfiak nélkül (asszonyfarsang), álarcosok léphetnek idegen házakba, ijesztgetnek, bottal vernek, ijesztő ruhába bújnak, vagy csak jellegzetes figurákat öltenek az alakoskodók.

Amondó vagyok, ma is inkább a felnőtteknek lenne szüksége rá, hogy végre egy hercegnő, csillámpóni, Perselus Piton, terminátor, vámpír, Hermione Granger, Süsü, vagy Pókember bőrébe bújjanak egy össznépi karneválon. De a mesterségek farsangját is el tudnám képzelni, ahol az állatorvos leiskolázza az emberorvost, az ápoló eljátszhatja a sebészt, és a jogászokat perbe fogják a költők… a politikusfarsang más sci-fi, azt le sem merem írni.

Csak az a kár, hogy egy ilyen bulihoz nem adottak a feltételek, mert csak úgy működik, ha mindenki benne van, és mindenki véresen komolyan játszik. Elég egyetlen igazi tőr, és vége. A felfordulás csak akkor tisztít, ha nincs személyeskedés, hanem a csúfolódás általános formákkal él, a saját indulatot karaktermaszk takarja, különben nem tisztít, csak fáj. Sokszor az is elég, ha csak viselkedést cserélhetünk egy időre, ha eljátszhatjuk a vállalhatatlan arcunkat. Az édeskést, a gonoszt, a hatalmaskodót, a törékenyt, a sötétet, a ripacsot.

A magyar egy erősen individualista, ráadásul merev és zárkózott társadalom, egyelőre nem tudok elképzelni egy ilyen bulit, de reménykedem!

Addig is, kezdjük fejben! Ti minek öltöznétek egy véresen komoly, nyíltszíni, háromnapos jelmezbálon? Facebookon írjatok!