1957. március 25-én Róma ünnepelt, az iskolákban nem volt tanítás. E zord, mert bár naptár szerint tavaszi, mégis télies, hétfői napon Franciaország, Olaszország, az NSZK és a Benelux államok képviselői a római Capitoliumon aláírták az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) létrehozásáról szóló Római szerződést, amely a mai Európai Unió elődjeként biztosította áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad vándorlását a szerződést ratifikáló országok között. A ceremónia idején Róma minden harangja egyszerre zúgott fel. Egy álom, a két világháború pusztításai utáni békés együttélés vágya és az együttműködésből fakadó jólét kecsegtető lehetősége beteljesedni látszott.


 

1957. március 25-én Budapesten súlyos, néma csend volt. A forradalom utolsó, még élő és itthon maradt képviselői lassacskán meg kellett értsék, hogy az október nem folytatódik márciusban, annak várva várt idusa eltelt, újrakezdés nélkül. Az országban kőkemény megtorlás zajlott és épült Kádár vérrel és hazugsággal gründolt rendszere. Nem maradt hely a reménynek. Egy álom, a szabad, demokratikus Magyarország álma végleg szertefoszlani látszott.

Valami megszületett és valami meghalt ezen a hatvan évvel ezelőtti különös tavaszon – Európa nyugati fele bizakodva tekintett a jövőbe, a szovjeteknek koncul dobott keleti blokkban pedig kihunyt a remény.

Hatvan év múlt el azóta, a történelem megmérte az álmainkat.

Mára az Európai Unió válságkorszakába jutott, mert a kényelmes jólét mögül elkopott a hit és szétmállott az önazonosság. Az alapító atyák nemes szándéka az impozáns sikerek és valós eredmények után egyszer csak gellert kapott, az európai nemzetek szemet gyönyörködtető sokszínűségéből központilag rájuk szabott uniformizáltság lett. A közös piac elmosta a közösséget.

A magyarok 1956-ban világba kiáltott álma a szabadságról és a szuverenitásról úgy tűnt, soha már be nem teljesedhet. Több mint három évtizedet kellett várni a változásra és majdnem ötven évet Európából való kiűzetésünk korrekciójára. 1990 és 2004 letört álmaink megvalósulását jelentette.

Ma a történelem új fejezete íródik. Szabadságunkat, nemzeti közösségünket most épp az integrált európai akarat sodorhatja veszélybe, álmainkat is elsősorban az európai porondon, sok esetben itteni szándékok ellenében kell megvédenünk. Egyúttal képviselnünk kell Európa hatvan évvel korábbi önmagát is, emlékeztetni az akkor álmodott álomra egy olyan közösségről, amely erősödik, nem pedig feladja önmagát.

Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk. De ébren őrizzük álmunk!

Az írás először a NőiSzem Blogon jelent meg.