Az ember hajlamos a világot saját nézetei képére formálni és körömszakadtáig ragaszkodni azokhoz az alapvetésekhez, amelyeket az idők során magáévá tett. Elbizonytalaníthat mindenkit ennek igazságtartalma: képesek vagyunk-e saját képzeteinket felülírni a változó világ fényében vagy megrekedünk azokon a pontokon, amelyeket neveltetésünk és szellemi fejlődésünk során lecövekeltünk?

Ezért is fontos olykor meghallgatni másokat és időt szánni fontos, bennünket is foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos nézetetek átgondolására. Március 17-én Henri Boulad előadását hallgatva azzal a jó érzéssel álltam fel a Váci Piarista Gimnázium dísztermének székéből, hogy egy más nyelvet beszélő, más életkorú, más élethivatást választó ember hozzám hasonlóan gondolkodik a sorsunkat, jövőnket nagyban meghatározó kereszténység és Európa állapotáról. 


A francia anyanyelvű, 86 éves, melkita rítusú egyiptomi-libanoni jezsuita szerzetes néhány napja vette fel a magyar állampolgárságot. Boulad atya e gesztusával demonstrálta rokonszenvét a magyar kormányzat identitás-védő intézkedéseivel kapcsolatban, szövetségest látva Orbán Viktor sokfelé kritizált migránspolitikájában és a kereszténységet védelmező intézkedéseiben. A jezsuita szerzetes imponáló őszinteséggel, az egyházi és politikai korrektségen teljesen átlépve beszélt a kereszténység és Európa összefonódó válságáról.  A reformáció 500. emlékévében azt éreztem, ebben a szuggesztív és életszeretettel teli atyában újjáéled a „semper reformanda” jelszava, bármennyire is furcsa ez egy jezsuitától…

Ma, amikor a konfliktusoktól feszülő Európai Unió fennállásának, a Római szerződések megkötésének hatvanadik évfordulóját ünnepli, különösen fontos hogy őszintén foglalkozzunk jövőnkkel. A változás korát éljük, s ha lecsupaszítjuk problémáinkat valóban két fundamentális okot, az iszlamizálódás veszélyét és a kereszténység európai meggyengülését találjuk minden gondunk mélyén.

Boulad jóslata szerint Európa 30 év múlva muzulmán lesz, ha nem változik meg radikálisan az európai migránspolitika, és ha nem újítjuk meg radikálisan hitünket, keresztény egyházainkat. (Boulad mindkét kérdés kapcsán egyenesen járt el, megkereste legfőbb egyházi elöljáróit: 2007-ben Benedek pápának küldött levelet az egyház megújításával kapcsolatban (válasz nem érkezett rá), nemrég pedig Ferenc pápának írt az iszlamizáció veszélyéről, bírálva az Egyházi Állam hivatalos álláspontját (erre se volt érdemi reakció).

A fiatalokat meghazudtoló lelkesedésű és állóképességű szerzetes (habitusában a nemrég elhunyt Placid atyára emlékeztetett) nem a levegőbe beszél: az iszlamizmust saját bőrén tapasztalta meg, úgy is, mint, üldözött keresztény család sarja, úgy is, mint menekülteket segítő karitatív vezető. Ha valakinek, neki elhihetjük, ha féltjük jövőnket, nem árnyakkal hadakozunk!

Nemrég Rómában járva békaperspektívából magam is átélhettem, milyen belső feszültség hatja át Európa szakrális középpontját, az Örök Várost: gépfegyveres katonák, a terrorizmus veszélye miatt elzárt útszakaszok és végtelen mennyiségű fiatal, színes bőrű szelfibot-árus mindenütt… A kereszténység középpontjában ugyan még látni fiatal papokat, ám falunkba már nem akadt magyar plébános, Lengyelországból segítik ki a Pest megyei egyházközséget pappal, több mint tíz éve már. Boulad atya is elmondta, hogy míg száz évvel ezelőtt évente 1500 papot szenteltek fel Franciaországban, mára 90-re (!) csökkent a számunk. És nem csak a papoké, az egyházat felépítő hívők száma legalább ilyen mélyrepülésben van.

Ha az egyházak nem találnak kulcsot az európai emberek éhes szívéhez, és ha átadjuk területeinket és szellemi territóriumunkat egy más kultúrának, Európát valóban elrabolja a terjeszkedésre, hódításra született iszlám.

Eddig a pontig el is jutunk, de vajon hogyan tovább? Mit tehetünk azért, hogy mindez ne így legyen? Boulad atya „tizenegyedik parancsolatként” azt kérte, gondolkozzunk! Ne engedjük, hogy átlépjen fejünk fölött a történelem, ki-ki saját életében keresse a válaszokat és a megoldásokat, amivel léphetünk egyet közös jövőnkért.

Aki újságot ír, minden leírt szavával, aki tanít, az átadott világos és tiszta értékrenddel; aki kereskedik, partnereinek jó megválasztásával; aki gyakorló tagja valamely felekezetnek, annak építő tagságával, előremutató kritikával és a közösségbe fektetett munkájával; aki gyereket nevel a jó és rossz világos megkülönböztetésével - mindenki, minden nap segítheti európaiságunk továbbélését.

És nem köthetnünk nap, mint nap kompromisszumokat, nem tekinthetünk minden jelenséget azonos értékűnek. Ha a kereszténységből kinőtt európai értékek más kultúrák értékeivel azonos védettségi fokot élveznek csak, pillanatok alatt oda lesz minden, ami évszázadok alatt vérrel, verítékkel épült. Mindenki a saját őrhelyein álljon strázsát identitásunk mellett és ne legyünk restek jobbító változásokat ösztökélni közösségeinkben. Sose mondjunk le Jézus tanításáról, ne legyünk szemérmesek megvallásában és örökül kapott európaiságunk védelmében.

Boulad atya azt tanácsolja, használjuk mindebben az eszünket és a szívünket is, és figyeljük a Szentlélek hangját, Ő megsúgja, mi a helyes.

Átmeneti korban élünk. Nagyon nem mindegy, mi felé indulunk el!