Kinézek az ablakon, és annyira szép idő van, pedig péntek, nagyböjt, nekem most hogyan kéne éreznem magam? Mit kellene, hogy jelentsen nekem a nagyböjt, a hústól való megtartóztatás? Gyerekkoromban, katolikus nevelést kapva, természetesen én is megismerkedtem a böjt, a nagyböjt fogalmával, talán még meg is tartottam valamit, bár azt hiszem, igazán nem sikerült elültetni bennem a lényeget – tudom, ez az én hibám elsősorban, elég okos voltam én már nagyon fiatalon is, hogy ne hallgassak az előírásokra. De aztán, ahogy telnek az évek, kezdek rájönni, talán mégis van benne valami.


 

Pár évvel ezelőtt egy jó ismerősömmel ebédeltem egy kis étteremben, hamvazószerdán. Szigorú böjti nap, csak egyszer lakhatok jól, húsról szó sem lehet – ettem hát egy túrós csuszát, kis adagot, de csak túróval, és közben az jutott eszembe, vajon ezzel most jóllakom-e, vagy éhes maradok utána, és akkor este még sokat ehetek? Igaz, addigra már túlvoltam ezeken a kérdéseken, de azért mosolyogva megemlítettem, és ő azt felelte, Isten valószínűleg jó nagyot nevet rajtunk ilyenkor, sőt lehet, az egész műsorért, amit köré építünk. Mélyen vallásos emberről van szó, távol állt tőle a bántó szándék – ugyanarra gondolt, amire én, Isten vajon mennyire örül annak, hogy ma elfordulok a rántott hústól? Mennyire fogja jobban érezni magát, vagy emiatt majd könnyebben elfelejti nekem, mivel bántottam meg múlt héten valakit, akit szeretek? Vagy ha esetleg loptam valamikor életemben?

Egyszer egy tanult pap mondta nekem – és ezt mások is megerősítették, persze ettől még tudományosan nincs igazolva –, hogy azért szabad halat enni böjtben, mert a pápa olasz volt, régen még a római polgárok választották, akik igen sokat halásztak, és hamar kiadták volna az útját, ha nem hagy nekik semmit az asztalon negyven napig. Ha történetesen magyar lett volna a pápa, akkor a szalonna evése nem számítana a hústilalom megsértésének, vagy lehet, a sertés úgy, ahogy van kikerült volna a fekete listáról.

Nehéz így elfogadni ezeket a tiltásokat, ugye? Most komolyan, ezen múlik? Hogy honnan származik a pápa? Ettől követek el bűnt, ha beleharapok egy szűzérmébe pénteken? Ráadásul, ha belegondolunk, egy vegetáriánusnak igazán könnyű megtartóztatnia magát, szinte észre sem veszi, és a hal, hát én olyan csodálatos halételeket ettem már, hogy ha elém tennék, nekem minden nap böjt lehetne.

Szerencsére azért lassan, ha évtizedek kellettek is hozzá, de kicsit megtanultam gondolkodni. Csak egy kicsit, de már az is segít. És az is, hogy annyian próbálták már lenullázni azt, amit az egyház, az egyházak, a Biblia tanít ezekről – mert így tényleg észrevesszük, mi az, ami komolytalan, mi az, ami indokolatlannak tűnik – de tudjuk, valahonnan mégis érezzük, hogy kell lennie valami értelemnek, mondanivalónak mögötte. És egyszer csak rájövünk, hogy ott van, végig ott volt az orrunk előtt – csak sajnos azok sem mindig tudták ezt, akik nekünk tanították.

Mert a böjt nem Istenről szól, nem arról, hogy neki kell kedveskednünk – most is úgy gondolom, kicsit legalább megmosolyogja, amikor azt hisszük, neki erre szüksége van. Nem. Erre nekünk van szükségünk. Mindazok a megszorítások, parancsok törvények, amiket leír – valójában a mi érdekeinket szolgálják. Lehet, hogy vannak, amik felett eljárt az idő, hiszen nem ma íródtak, pár ezer évvel ezelőtt még más szabályokat kellett betartani, nem volt még hűtőszekrény, persze, hogy a disznóhúst tiltani kellett, meg az állatok belsőségeit, igen hamar belehaltak volna a fogyasztásába azon az éghajlaton – de a lényeges üzenetek megmaradtak.

És a böjt egyike ezeknek az üzeneteknek. Azt üzeni, néha engedjük el kicsit azokat az örömöket, amiket a világ ad nekünk, foglalkozzunk magunkkal, a belsőnkkel – és ha meg tudjuk találni közben istent, akkor még jobb, de nem fog haragudni, ha nem sikerül. Hagyjuk, hogy a testi élvezetek – akár csak korlátozott élvezetek – helyett a belső, a mélyebb vágyak is erőre kaphassanak, amelyeknek idő kell, hogy meghalljuk a belső hangjainkat. És ehhez kell, hogy le tudjuk győzni azt a vágyat, amit az érzékszerveink által okozott azonnali örömök nyújtanak nekünk könnyedén, akár evés, akár más tevékenységek által. Ugyanakkor a böjt célja nem az örömtelenség, hanem a más természetű, lelki örömök felé való koncentrált odafordulás, és ezek által önmagunk megerősítése.

Így, ha jót akarunk magunknak, amellett, hogy betartjuk az előírásokat – hiszen jó odatartozni egy csoporthoz, és annak szabályai vannak –, még tegyünk hozzá egy picit. Mondjunk le valamiről, ami tényleg lemondás, legyen az élvezet, pihenés, nyugalom, bármi. Valamiről, ami után ki tudjuk húzni magunkat, hogy igen, én megcsináltam. Meg tudtam csinálni, mert erős vagyok. És bármi is legyen ez, mosolygás helyett elismerő vállveregetést fogunk kapni érte onnan fentről.