Roskadásig tele az internet kínálóasztala, finoman szólva is kockázatos új webes felületet életre hívni, a túlkínálat nyilvánvaló. Mindenki kedvére írhat és ír is mindenről, néhány kattintás és létrehozható egy saját kis újság, egy egész virtuális univerzum, ahol világba lehet kiáltani véleményeket, megosztani élményeket és videókkal lehet elkápráztatni a másik gép mögött ülő vagy telefonját babráló arctalan sokaságot. 

A tömeg egyre többet kommunikál. Az emberek egyre kevesebbet beszélgetnek. Tegyük a szívünkre a kezünket, mi is!


 

A mai napon útjára induló Kötelék blog arra tesz kísérletet, hogy nem visszavágyva a pattintott kőkorszakba és elfogadva korunk játékszabályait, paradox módon a tömegkommunikáció eszközeivel szóljon az élő, emberi közösségek mérhetetlen fontosságáról. Ennek jegyében fókuszában a szerelem, a házasság, a családi, baráti, meggyőződésen vagy hobbin alapuló közösségek és a nemzeti összetartozás állnak majd. Avítt kategóriák vagy megújuló energiaforrásaink? Ki-ki döntse el maga.

E blog szerzői hiszik, hogy ezek az Istentől belénk oltott szeretet-kötelékek tarthatnak meg bennünket - egymásnak. E láthatatlan kapcsok adnak az egyes ember életének értelmet és mindig megújuló célokat; belőlük fakad minden igazi öröm és lelki, szellemi fejlődés, s általuk vagyunk képesek életünk terheit, veszteségeit elhordozni. Társas kapcsolataink helyeznek el bennünket a történelem dimenziójában is, összekötve minket régmúlt idők rég elmúlt embereivel és tesznek felelőssé az eljövendő generációk sorsáért.

Egy olyan világban szólunk az emberi kapcsolatok fontosságáról, amelyben a közösségi oldalak naprakészen számlálják az e-ismerősöket, de ahol mégis tömegesen vágyjuk a biztonságot adó, tartós és mély "offline" kapcsolatokat. Mert miközben lassacskán mind digitális detoxikációra szorulunk, jó eséllyel elsuhan mellettünk az igazi élet...

A Kötelék blog szerzői erről a (nem az érettségivel kezdődő) nagybetűs életről, közösségeink koncentrikusan táguló köreiről hívnak gondolkodni. Terveink szerint minden hónap kap majd egy sajátos arcélt, valamiféle gondolati sorvezetőt, melyet a szerzők töltenek meg tartalommal, abban reménykedve, hogy az olvasók magukkal vihetnek egy-egy értékes gondolatmorzsát. A januárt mi mással is indíthatnánk, mint az újrakezdésről való gondolkodással.

És persze mi is kötelékben repülünk majd, de úgy, hogy minél több fénytörésben tallózzuk társas kapcsolatainkat és minél színesebben meséljünk egy olyan világról, ahol az "én" és a "te" "mi"-vé válik. Hisz mivé is lennénk egymás nélkül?