Örök dilemma, hogy mi jó a gyereknek. Ha megvesszük, amit szeretne, vagy ha nem. Vagy csak később. Vagy kizárólag azt, amire szüksége van. Már csak azért is, mert koronként – értem ezalatt a technológiai fejlődés és a gyermekkor különböző szakaszait is – folyamatosan változik, hogy épp mit szeretnének birtokolni – mostanság leginkább kütyüket. Amik nemcsak drágák, de falják az időt. Sok-sok kérdőjel, miközben a kívánságok teljesítése szinte lehetetlen…


 

Gyermekeink nemrég előálltak a legfrissebb listával: okos óra és mobiltelefon, mert értsük meg végre, már MINDENKINEK van! Fáradhatatlanul, zsibbasztóan rágják a fülünket. A bankkártyánk éppen meg is oldaná a nyűglődést néhány perc alatt - mindaddig, míg a következő kör el nem kezdődik. A nyomás közben nőttön nő, mert ha nem is MINDENKINEK, de egyre több gyereknek van telefonja, laptopja, x-boksz készüléke az iskolában. Viber csoportba tömörülve diskurálják meg dolgaikat suli után, vloggerek feltöltött videóiból idézgetnek - ezekből a mi gyerekünk kimarad, mert nem vagyunk elég menő/engedékeny/felelőtlen szülők. A legújabb zenéket és filmeket sem ismerik, mert nem búg a fülükbe folyamatosan az MP3 lejátszó vagy duruzsol a tévé a nappaliban. Végtelenül konzervatívak vagyunk, inkább a zongorát nyitjuk fel a nappaliban vagy összegyűlünk játszani a kandalló köré. Ám a sok energiával fenntartott, békebeli idill közepette a mi kis Z generációs utódaink is a technológia vívmányaira vágynak, kütyükről álmodoznak.

Szülőként szembe kell-e szállnunk a legszórakoztatóbb (mese)filmek nyújtotta élvezettel és kell-e törni magunkat, hogy akaratuk ellenére valódi élményt adjunk a gyerkőcöknek? Mert az biztos, nem a filmeken keresztül tapasztalják meg a világot. Csakis valós, saját maguk által kiizzadt élményeik segítik őket ahhoz, hogy a jég hátán is megélő, a nehéz helyzetekből magabiztosan kilábaló felnőttek legyenek. Az első (és második) odaégett sütemény, a lábaikat térképpé változtató kék-zöld foltok korizás után vagy a kibékülések egy-egy összezördülést követően – ezek az élmények épülnek be személyiségükbe, ezt viszik magukkal hamuba sült pogácsaként, ha kirepülnek majd a családi fészek biztonságos melegéből. Az élet nehéz helyzeteiben nélkülözhetetlen önbizalmukat az ilyesfajta tapasztalatok építik, nem pedig Hollywood sztárjai vagy a kínai műanyag importáruk.

Ha engedünk is olykor-olykor korszellemnek és a gyerekek kéréseinek, azért csak harcra fel, kedves szülőtársaim! Árasszuk el gyermekeinket az együtt töltött percekkel, igazi élményekkel és dicséretekkel, hogy megszeressék a való világot! Nem a képernyőből ömlőt, hanem az igazit. A böjti időszak kiváló lehetőséget kínál egy újabb elhatározásra: segítsük őket, hogy önbizalmuk ne a technika birtoklásában vagy a legmenőbb cuccok viselésében gyökerezzen, hanem abban a tudatban, hogy feltétel nélkül szeretjük őket és hogy sokkal fontosabbat (is) szánunk rájuk, mint ami pénzért megvásárolható: az időnket. És ekkor talán megtaláljuk a javukat szolgáló arany középutat a vágyak és a lehetőségek sűrűjében.