Ma, az iskolai ünnepség után otthon játszottak a gyerekek, az egyikük öntudatlanul skandálta magában: „Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.”  - nyilván ezt gyakorolták az utóbbi napokban. Kizökkentettem őt az elmélyülésből és rákérdeztem: „Te mernél halni?” „Nem, de hát én még gyerek vagyok.” Igen, a felnőttek dolga fenntartani a közösséget, amibe belenőhetnek. És én, adnám az életem? És ha adnám, merném-e sehonnai bitangnak nevezni, aki nem?