Érdekes, hogy ugyanaz a gondolat mennyire más reakciókat szülhet bennünk, nekem a gyereknevelés átváltása pénzre (HVG január 12-i „Drágaságunk”) több szempontból is tetszik. Végülis annyi mindent számolunk át, miért pont ezt ne? Attól még nem fogom egy feneketlen zsáknak tekinteni a gyerekemet, hogy ezt kiszámolják nekem – bocsánat, pontosítok, nem attól fogom. Egy (vagy több) kamaszgyerek apjaként ez az érzés már rég megjelent a könyvelésben. Az érzelmi könyvelésben. Mert akár elfogadjuk, akár nem, az érzelmeket is könyveljük magunkban, működik egy nagyon gondos, ám gyakran elfogult könyvelő ott benn, a szívünkben, aki az örömöket és a fájdalmakat egyaránt feljegyzi és rendszeresen, folyamatosan mérleget von. Néha van leltár, amikor át is értékelünk, de az aktuális egyenleget nap, mint nap érezzük. És ebben benne van a pénzkiadással kapcsolatos rossz érzésekkel szemben mindaz, amit visszakapunk. Gyakran csak később, sokkal később, lehet, hogy nem is közvetlenül, de visszakapjuk. És ha a napi mérleg nem is mindig nyereséges, a leltár során mindig hatalmas profitot vágok zsebre.