Tercsi néni mintegy pótnagymamaként vette körül gyermekkoromat, és így nyomot hagyott felnőtt életemben is. Mintaszerű gyümölcsösében rengeteget garázdálkodtam, s csodáltam munkabírását, pontosságát, segítőkészségét, mély vallásosságát. Ma látom, felnőtt fejjel, hogy egyénisége származásában is gyökerezett,  hiszen Klausz Terézia sváb nemzetiségű volt. Évszázadok óta itt élt családja a Pilis vidékén. A háború azonban mindent megváltoztatott. Hitlernek már nem maradt ideje a magyarországi németek áttelepítésére, Sztálinnak a győztes szövetséges hatalmakkal karöltve viszont igen. Tercsi nénit csak azért nem telepítették ki 1946-ban, mert férje nem volt német. Itthon maradt, de testvéreit, rokonait, barátait, 1032 svábot kitelepítettek Pomázról. Nagypapám kísérte orvosként a vagonokba zsuppolt szomorú németeket, akiknek mindenüket elvették. Pest megye területéről hatvanezer, az országból pedig mintegy negyedmillió magyarországi német volt kénytelen elhagyni szülőhelyét. A második világháború utáni igazságtalan, a kollektív bűnösség elve alapján elüldözött német lakosokkal 1946. január 19-én gördült ki az első vonatszerelvény Magyarországról. A kisemmizett németek a vagonra azt írták fel búcsúzóul: Isten veled, Hazánk!