nők” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Székely András

Közgazdász

Virág és emancipáció, avagy egy kétarcú ünnep köszöntője

2017. március 08.

Kicsit paradox ez az ünnep, hiszen a férfiak által a nők számára vásárolt virág épp a két nem közti különbséget jelképezi, holott eredendően az egyenlőségről, az emancipáció igényéről szólt a kezdeményezés.

Március 8., nőnap. Ez egy olyan ünnep, ami kicsit eltávolodott az eredetétől, hiszen mikor a textiliparban dolgozó nők 1857-ben ezen a napon utcára vonultak, éppen nem virágért és kedvességért tüntettek, hanem emberibb munkafeltételekért és magasabb fizetésért. 1917-ben ugyanezen a napon Oroszországban a nők kenyérért és békéért demonstráltak, aligha örültek volna, ha a követeléseikért egy szép csokrot kaptak volna a kezükbe. Sőt, kicsit paradox is emiatt az ünnep, hiszen a férfiak által a nők számára vásárolt virág sokakban a két nem közti különbséget jelképezi, holott éppen az egyenlőségről, az emancipáció igényéről szólt a kezdeményezés.

Apropó, egyenlőség, emancipáció… Nehéz téma, előre tudom, úgysem vagyok képes most pár sort úgy írni ebben a témában, hogy ne legyen, akit felháborít. Puff neki, ez van. Túlélem. Pedig lenne mit kibeszélni ebben a témában, a belénk rögzült félelmeket, előítéleteket a két nemről, a vélt vagy valós különbségekről, illetve arról, hogy ezeknek az eltörlése milyen végzetes hiba, ha ész nélkül, mindent eltörölve teszünk mindent egyenlővé.

Teljes cikk

Frivaldszky Edit

Nemzetközi család-, és életvédő

Ő dönt? Folytatódik az abortusz-biznisz

2017. március 10.

A szorult helyzetben lévő európai vagy afrikai nők nem az európai biztosok valóságában élnek. Döntenek felettük.

Az Egyesült Államok új elnökének egyik első lépése az abortuszklinikákat is működtető megaszervezet kormányzati forrásainak elapasztása volt, azaz elvágta a magzati szervkereskedelemmel is foglalkozó Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) anyaszervezetének, az International Planned Parenthood-nak éltető csatornáját. Sötét felhők gyülekeztek az abortuszbirodalom felett, de egy európai baráti összefogás mentőővet dobott a szervezetnek.

Teljes cikk