Gerzson Éva
Gerzson Éva Filozófus

A gyógyítás közösségi munka - szülészeti részleggel bővül a Bethesda

Arról sokat beszélnek, milyen megaláztatások érik az abortusz mellett döntő nőt, de az is elég fájdalmas, amikor az anyának kell magyarázkodnia, hogy meg akarja tartani a gyerekét.

A csütörtöki kormányinfón értesülhettünk róla, hogy 7,8 milliárd forint fejlesztési pénzt kap a Bethesda és a Budai Irgalmasrendi Kórház. Ebből a pénzből a Bethesdánál felépülhet egy új épületszárny, megújul a sürgősségi osztály, önálló gyerekpszichiátriai osztály alakul, valamint bővül az intézmény profilja: az Irgalmasokkal együttműködve létrejön egy új, speciális szülészeti-nőgyógyászati egység.

A napi sajtóban ez a hír jobbára úgy jelent meg, hogy „tilos lesz abortuszt végezni az új szülészeten”, vagy: „a kormány az abortusz-tilalomhoz kötötte a támogatás megítélését”. Ez a megfogalmazás igazságot mond ugyan, de nagyjából annyira érinti a lényeget, mintha egy kiállításról úgy számolnánk be, hogy szögletes formákkal tagolták az egynemű falfelületet.


 

Az abortusz elutasítása csak a jéghegy csúcsa, az alépítmény nélkül értelmezhetetlen. Ezt az alapot pedig két pillér alkotja, és egyik sem mai képződmény: egy 150 éves hagyománnyal bíró keresztény alapelveit élő, jól működő kórház, és egy mindig is jelenlévő, de az utóbbi évtizedekben markánsan megfogalmazott társadalmi igény. Ezekhez tudott kapcsolódni a kormányzati szándék.

(Fontos megjegyezni, hogy a kormány nem tárgyalja, nem tervezi az abortusz-szabályozás megváltoztatását, a lehetőségek köre tehát nem szűkül, hanem bővül.)

Három olyan terület van, amelyben intézményi szinten újat kapunk: a szülés természetes mivoltának hangsúlyozása, amelyben a kísérő szakember a folyamat biztonságát garantálja; a hálapénz megszűntetése; valamint, hogy valóban nem végeznek terhesség-megszakítást.

Fontosnak érzem, hogy alapelvként jelennek meg ezek a dolgok, mert felszabadítja a szereplőket.  Aki belép a rendszerbe, akár a kórház oldaláról, akár ellátottként, alapszinten tudja, mire számíthat.

Ne a szerencsén, jól informáltságon, anyagi helyzeten múljon, hogy a várandós nő milyen hozzáállással találkozik. Kellemetlen, amikor egy ismeretlen osztályos orvos vajúdás közben akar meggyőzni néhány beavatkozásról; amikor csak azért fizetünk sokat egy választott orvosnak, hogy ne érjenek ilyen meglepetések, amikor a szülésznő az orvos háta mögött, suttyomban alkalmaz gátvédelmet, és az orvos a vezetés háta mögött enged még két órát vajúdni. Ugyanígy nem szerencsés egy krízishelyzetet azzal terhelni, hogy orvos és páciens életelveket egyeztet. Arról sokat beszélnek, milyen megaláztatások érik az abortusz mellett döntő nőt, de az is elég fájdalmas, amikor az anyának kell magyarázkodnia, hogy meg akarja tartani a gyerekét.

A társadalomban van igény a természetes szülés legalizálására, a kiszámíthatóságra, a lelkiismereti szabadság megélésére, és az átlátható díjazásra. Ez egyértelmű.

De ahogy már mondtam, van egy olyan alap, aminek mindez csak következménye. A Bethesda fenntartója a rendszerváltás óta a református egyház, de az államosítás előtti kezdetek is a református közösséghez kötődnek. Dr. Velkey György főigazgató elmondta, hogy az alapító diakonissza nővérek szellemisége hogyan él tovább a mai gyakorlatban. Ahogy a nővérek esetében a saját testvéri közösségük és a gyógyító munka egyetlen egységet alkotott, úgy ma is ez az elv fogja össze a munkatársakat: a gyógyítás közösségi munka. A közösség táptalaján élve képesek egész emberként jelen lenni a munkájukban, és az egész embert gyógytani.

Közösségtől közösségig vezet az ív. Dr. Velkey elmondja, mi a gyógyításhoz való hozzáállásuk sajátossága: „Odafigyelünk a betegre, a környezetére és minden igényére. Ez persze elsősorban a tartósan nálunk fekvő betegek, az égett vagy epilepsziás páciensek, a krónikus bélbetegségben szenvedők esetében valósulhat meg igazán. Kimondtuk azt is, hogy fel merjük vállalni a kórházban fekvők családjainak szociális problémáit, a családterápiás igényeket, a gyerekek pszichés problémáit, viselkedészavarait, és közel engedjük magunkhoz a betegség kapcsán felmerülő spirituális kérdéseket is. (…)A Bethesdában dolgozó 350 munkatársunk nagy részének valóban ez az egyéni gyógyítási filozófiája is, és ebből következik a másik eleme annak, amit csinálunk: hogy a gyógyító tevékenység alapvetően közösségi munka, ezért nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az itt dolgozók jól működő közösségben tudjanak létezni, ahol a hierarchia másodlagossá válik. Egyenlő emberi értékeket hordozunk, és nagyobb részünknek az adja a biztonságot, hogy egy spirituális dimenzióban  is látjuk magunkat, de akik nem így gondolkodnak, mert nem hisznek Istenben, azok is értik és érzik ennek a jelentőségét. Komplex emberre- és családra figyelés, közösségi munka – ez a Bethesda működésének lényege.”

A gyógyítási folyamatban tehát felhasználják mind a két oldal erőforrásit: a páciens és a gyógyító kötődéseit. Nagyon fontosnak érzem általában a segítő foglalkozásokban, hogy a segítő ne hanyagolja el kapcsolatait a saját forrásaival.

Talán érthető már az is, miért neveztem a jéghegy csúcsának, hogy ebben az intézményben nem vállalnak abortuszt. Ez nem kiindulópont, hanem következmény, vagy inkább része az egésznek. Következménye egy gyógyítási elvnek, aminek gyümölcseit bármilyen világnézetű páciens élvezheti.

Éppen az idén volt „szerencsém” sok órát tölteni a Bethesda baleseti várójában, igaz, csak egy egyszerű kéztörés miatt. Az ott tapasztaltak abszolút rímeltek a főigazgató idézett szép szavaira. Négy alkalommal töltöttem fél napokat azzal, hogy figyeltem az embereket, magamba szívtam a légkört.

Úgy estünk be, ahogy a többség, edzés, iskola után. Türelmetlen szülők, elcsigázott gyerekek, mindebből nagyon sok. Orvos kevés. Mégis volt idejük, kedvük vigasztalni a könnyűsérült, nehézlélek leánykámat is, hálás voltam érte. A légkör összehasonlíthatatlanul derűsebb volt, mint egy átlag hivatalban. És nem csak azért, mert amikor a felnőttek harmadszor hívták szorongva a főnöküket, megjelentek a bohócdoktorok…