Kinézek az ablakon, és annyira szép idő van, pedig péntek, nagyböjt, nekem most hogyan kéne éreznem magam? Mit kellene, hogy jelentsen nekem a nagyböjt, a hústól való megtartóztatás? Gyerekkoromban, katolikus nevelést kapva, természetesen én is megismerkedtem a böjt, a nagyböjt fogalmával, talán még meg is tartottam valamit, bár azt hiszem, igazán nem sikerült elültetni bennem a lényeget – tudom, ez az én hibám elsősorban, elég okos voltam én már nagyon fiatalon is, hogy ne hallgassak az előírásokra. De aztán, ahogy telnek az évek, kezdek rájönni, talán mégis van benne valami.

Családunk, ahogy a magyar családok közül oly sok, felekezetileg meglehetősen vegyes képet fest. Dédapám református lelkészként szolgált, nagyapám a debreceni református kollégium padjait koptatta. Anyai oldalról ugyanakkor székely vér csordogál ereimben, gyergyói felmenőim katolikus liturgia szerint gyakorolták vallásukat, anyai dédanyám is katolikus Bibliájába jegyezte fel tizenkét gyermeke születését, és közülük hét halálának napját… Engem végül reformátusnak kereszteltek és felnőtt fejjel magam erősítettem meg ezt a szülői döntést, tizenévesen konfirmáltam. Férjem nagypapája harmadrendi ferences szerzetes volt, falujában később kántorként segítette plébániája életét. Nagyszülei naponta jártak misére, ő maga is gyerekkorától ministrált. Más világ, más szokások, mozdulatok, énekek, de ugyanaz a Miatyánk, ugyanaz az áhítat szentáldozáskor vagy az Úrvacsora vétele alatt…

"Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethet ismét?" Nikodémusz (Jn 3,4)

Az új év apropóján az újrakezdésről kezdtünk beszélgetni, és annyiféle tartalom jelent meg e fogalom alatt, hogy aki nem tudta, ki nem találta volna, milyen közös gyökere volt a diskurzusnak. Talán éppen az az ellentmondás jelenik meg e fogalomban, hogy a kezdet a dolgok eleje, míg az újrakezdés már egy múlttal bíró kezdet, ami végülis abszurd. Ebből az abszurditásból ered a feszültség, melyet e fogalom összetart. Újra - kezdés, ahol a kötőjel maga a remény.