Az ember hajlamos a világot saját nézetei képére formálni és körömszakadtáig ragaszkodni azokhoz az alapvetésekhez, amelyeket az idők során magáévá tett. Elbizonytalaníthat mindenkit ennek igazságtartalma: képesek vagyunk-e saját képzeteinket felülírni a változó világ fényében vagy megrekedünk azokon a pontokon, amelyeket neveltetésünk és szellemi fejlődésünk során lecövekeltünk?

Ezért is fontos olykor meghallgatni másokat és időt szánni fontos, bennünket is foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos nézetetek átgondolására. Március 17-én Henri Boulad előadását hallgatva azzal a jó érzéssel álltam fel a Váci Piarista Gimnázium dísztermének székéből, hogy egy más nyelvet beszélő, más életkorú, más élethivatást választó ember hozzám hasonlóan gondolkodik a sorsunkat, jövőnket nagyban meghatározó kereszténység és Európa állapotáról. 

Épp két minapi híren kattogott az agyam. Az egyik szerint egy francia vidéki városban egy tanárt el akarnak bocsátani állásából, mert a Bibliából olvasott fel részleteket a gyerekeknek, a másik szerint a norvég menekültügyi miniszter asszony nyakában viselt kereszt miatt alakult ki heves politikai vihar. Miközben a két eset miatti elemi felháborodás pulzált bennem, olvasom, amit már eddig is sejtettem, hogy 2017-ben a legveszélyeztetettebb vallási közösség a világban a kereszténység lett - a vallásuk miatt világszerte meggyilkolt emberek 80%-a keresztény. Mi történik itt?!

Családunk, ahogy a magyar családok közül oly sok, felekezetileg meglehetősen vegyes képet fest. Dédapám református lelkészként szolgált, nagyapám a debreceni református kollégium padjait koptatta. Anyai oldalról ugyanakkor székely vér csordogál ereimben, gyergyói felmenőim katolikus liturgia szerint gyakorolták vallásukat, anyai dédanyám is katolikus Bibliájába jegyezte fel tizenkét gyermeke születését, és közülük hét halálának napját… Engem végül reformátusnak kereszteltek és felnőtt fejjel magam erősítettem meg ezt a szülői döntést, tizenévesen konfirmáltam. Férjem nagypapája harmadrendi ferences szerzetes volt, falujában később kántorként segítette plébániája életét. Nagyszülei naponta jártak misére, ő maga is gyerekkorától ministrált. Más világ, más szokások, mozdulatok, énekek, de ugyanaz a Miatyánk, ugyanaz az áhítat szentáldozáskor vagy az Úrvacsora vétele alatt…