Miért van az, hogy aki önfeledt, az boldog, de ha valaki önkívületben van, vagy inkább önkívületbe esett, abban van valami nyugtalantó, esetleg félelmetes. Valami nagyon fontosat különböztet meg itt nyelv.

Egy fergeteges tánctól kimelegedve futott át rajtam a gondolat, mennyire jó is kilépni abból a zárkából, amit énünk tudatos része szab ránk: elszakadni a folytonos önreflexiótól, a másoknak való megfelelés kényszerétől, a magunkra oktrojált rutinoktól, ránk kövült szokásainktól, társunkul szegődött mindenféle félelmünktől. Ugyan e sorokat írva épp egy hároméves betegágya mellett ülök, és Sívaként szívok orrot, inhalálok, itatok, kúpozok és mosok ágyneműt – ám e tudatos cselekvéssor talán még élesebb kontrasztot ad annak a témának, amelyet februárban szeretnénk itt, a Kötelék blogon alaposabban körüljárni. Az önfeledtségnek. Nem véletlen az időzítés, hiszen a farsang az önfeledtség dedikált időszaka – maszkot öltve jelképesen is elszakadunk hétköznapi énünktől.