Március 19-én végigjárattam tekintetem a magyar médiumok széles rónáján, de bizony nem nagyon találtam olyat, amely megemlékezett volna a német hadsereg 1944-es bevonulásáról, amikor is nyugati szövetségesünk oly megbízhatatlannak tartotta már a Horthy Miklós vezette Magyarországot, hogy megszállta, nem kis meglepetést okozva a Magyar Királyi Honvédségnek, amely nem tudta hirtelen, ki ellen harcoljon. Nem volt vidám nap, miért is emlékeznénk rá – kérdezhetné valaki. Mifelénk azonban ez nemzeti adottság. Mi, magyarok Mohácstól Aradon át 1956-ig emlékezünk gyásznapjainkra, levert szabadságharcainkra. Hogy miért jó ez? Ottlik Gézát érdemes felidézni, aki arra jutott, az a felemelő ebben, hogy mi még mindig itt vagyunk és emlékezhetünk ezekre. Pedig nemzeti katasztrófák voltak, mégsem kellett a népeknek körbevenni a sírt, hol nemzet süllyed el.

1957. március 25-én Róma ünnepelt, az iskolákban nem volt tanítás. E zord, mert bár naptár szerint tavaszi, mégis télies, hétfői napon Franciaország, Olaszország, az NSZK és a Benelux államok képviselői a római Capitoliumon aláírták az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) létrehozásáról szóló Római szerződést, amely a mai Európai Unió elődjeként biztosította áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad vándorlását a szerződést ratifikáló országok között. A ceremónia idején Róma minden harangja egyszerre zúgott fel. Egy álom, a két világháború pusztításai utáni békés együttélés vágya és az együttműködésből fakadó jólét kecsegtető lehetősége beteljesedni látszott.

Nemrég egy kiárusításon találtam rá egy, már a címében is sokat ígérő könyvre: Vallás és egyház a Szovjetunióban. A művet egy bizonyos F. Fjodorov követte el. A könyv mérete (10x15 cm) és hajszálnyi vastagsága, azaz vékonysága (mintegy 30 kicsinyke oldal) sokat elárul a téma valóságtartalmáról.

Iskolai tanévnyitó, nemzeti megemlékezés, ünnepi istentisztelet vagy világraszóló sportsiker - a Himnusz éneklése érzelmileg mindig felkavar. Ahogy öregszem, egyre inkább. A lassan kétszáz éve született nemzeti imádságunk hallatán kézzelfogható fiziológiai változásokat élek meg: a torkomban gombóc, a szemem elhomályosul, bőrömön a hideg futkos.