Ahogy az újrakezdés témáján gondolkodom, egyre inkább úgy érzem, olyan, hogy újrakezdés, igazából nincs. Ahogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ugyanígy nem lehet újrakezdeni azt, amit egyszer már elkezdtünk. Hiszen ha valaminek egyszer megvolt a kezdete, akkor, ha újra nekiugrunk, az mindenképp folytatás lesz. Vagy ha mégis elkezdünk valamit, az már más. De újra elkezdeni, belevágni valami hasonlóba, de mégis másba – azt lehet, azt kell. A folyónál maradva, újra beleléphetünk a vízbe, és ha a víz apró részecskéi már mások is, maga a folyó ugyanaz marad. 

Papagájnak éreztem magam. Reggelente ezerszer kellett elismételnem a lányaimnak, hogy öltözzenek már fel, ha nem szeretnének elkésni az iskolából. Mindig. Mintha nem minden reggel (és este) ugyanazt a programot kellene végigzongoráznunk.

"Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethet ismét?" Nikodémusz (Jn 3,4)

Az új év apropóján az újrakezdésről kezdtünk beszélgetni, és annyiféle tartalom jelent meg e fogalom alatt, hogy aki nem tudta, ki nem találta volna, milyen közös gyökere volt a diskurzusnak. Talán éppen az az ellentmondás jelenik meg e fogalomban, hogy a kezdet a dolgok eleje, míg az újrakezdés már egy múlttal bíró kezdet, ami végülis abszurd. Ebből az abszurditásból ered a feszültség, melyet e fogalom összetart. Újra - kezdés, ahol a kötőjel maga a remény.